2013. október 17., csütörtök

Imádnivaló sütőtök...bevezető

Nagyjából egy évvel ezelőttig semmi mást nem csináltam sütőtökből, mint alapból feldaraboltam, kivájtam a magos részt és toltam a sütőbe, oszt mikor megsült elmajszoltam. Barátaimhoz voltam hivatalos a múlt év  sütőtök szezonjában estebédre és ott történt a kulináris áttörés, miszerint a házigazda sütőtök krémlevest szolgált fel pirított tökmaggal amit még soha nem ettem. Ahogy mesélte kicsit elborsozta meg mire megérkeztünk  túlságosan besűrűsödött, így aztán éppen azt az állagot súrolta amit egyébként is imádok... levesnek sűrű, főzeléknek híg... a fiaim heccelnek is érte rendesen, amikor efféléket főzök, hogy ez most mi is a tányérban, leves vagy főzelék? A válaszom egyszerű: "-bébipapi";-) Ugyanezen vacsorán tudtam meg azt is, hogy létezik egy hokkaido tökféle, ami különösen zamatos ízű és apróbb termetű nagytestvéreinél - éppen várakozik kettő a kamrába, hogy a hétvégén valami különleges fogás szülessék belőle. Aztán még arról nevezetes ez a vacsi, hogy kezembe tarthattam az ólomsúlyú gigászi " Egy nap az elBulliban " című könyvet, aminek képanyagát  tátott szájjal és nyitott szemmel igyekeztem magamba tömni, sikertelenül - aki már fogta a kezébe a kiadványt, azt tudja miről beszélek. Mindenesetre ezen az estén voltam kénytelen ráébredni,  hogy nem tudok főzni, a konyháról mint művészeti ágról pedig illendő lenne kicsit tájékozódnom. Azóta eltelt egy év, továbbra is tök hülye vagyok, de igyekszem nagyon, de nagyon - ugye kedves barátaim?;-) Tökös kérdésben például hihetetlen nagy lépéseket tettem előre, pedig még csak most kezdődik a szezon, amikor is kiteljesíthetem konyhai tudományomat. Máris magam mögött tudhatok három receptet, az egyik még az augusztusi RD menüsorából ismerős lehet azoknak, akik új szenvedélyem nyomkövetői, ez pedig nem volt más, mint a fűszeres tűzdelt zöldségnyárs/saslik, rajta szerepeltetvén a répa, karalábé, zöldbab és kápia paprika mellett a sütőtököt. Utána következett egy sütőtök krémleves amolyan indiai módra, a receptet Hémangi: Ízek, imák, India könyvében találtam. Ami mindent visz (eddig): a sütőtökös chilis bab, ez még a fiúknak is ízlett, már-már aggódtak kicsit, fogom-e tudni mi került a lábosba, hogy alkalomadtán újrázhassuk. Kukorica helyett cukkinit daraboltam az összetevők közé, egyébként minden a recept szerint ment. Próbáljátok ki hideg téli napokon tápláló és nagy fűtőértékkel bíró egytálétel. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése